Henrik Ibsen: A vadkacsa
Színmű 5 felvonásban.
Műfaja:drámaA múlt bűnei állnak a mű konfliktusának hátterében.
I. felvonás, expozíció: Gregers felismerésével és elhatározásával zárul.
II.felvonás, bonyodalom: Fázisait a kíméletlen valóságfeltárás fokozatai alkotják.
III.felvonás, tetőpont :Hjalmar összeomlása: "Otthonom romhalmazzá vált ... nincs többé gyermekem!"
IV.felvonás,késleltetés: Mozzanatként a kis Hedvig megpróbálja megfordítani az események menetét: kedves vadkacsája feláldozását tervezi. Közben Hjalmar fokozatosan feladja "ideális követeléseit"és bekövetkezik a krízis: a kislány öngyilkos lesz.
V.felvonás, megoldás:A család élete úgy folytatódik, mintha mi sem történt volna.
A vadkacsa alapkérdése: mi történik akkor, ha valaki még komolyan veszi a polgári eszményeket?Ibsen válasza szerint a kisembernek szüksége van az "élethazugságokra", hogy el tudja viselni életének sivárságát, kegyetlenségét. A teljes, meg nem alkuvó igazságot az emberek képtelenek elviselni.
A mű mondanivalója bonyolult. Rávilágít arra az ambivalens érzésre, miszerint tönkre mehet minden emberi érzés, és életlehetőség a hazugság és öncsalás révén, de öncsalád, önámítás nélkül lehetetlen élni.
SZEMÉLYEK
WERLE, nagykereskedő
GREGERS WERLE, a fia
AZ ÖREG EKDAL
HJALMAR EKDAL, az öreg fia, fényképész
GINA EKDAL, Hjalmar felesége
HEDVIG, tizennégy éves lányuk
SÖRBYNÉ, a nagykereskedő házvezetőnője
RELLING, orvos
MOLVIK, volt teológus
GRABERG, könyvelő
PETTERSEN, a nagykereskedő komornyikja
JENSEN, pincér
KÖVÉR VENDÉG
KOPASZ VENDÉG
RÖVIDLÁTÓ VENDÉG
HAT MÁSIK VENDÉG
PINCÉREK
Az első felvonás cselekménye Werle nagykereskedő házában, a többi négy felvonás Ekdal fényképész lakásán játszódik.
Az Ekdal család viszonylagos jólétben él, megelégedettségük azonban puszta illúzió. A családfő Hjalmar Ekdal, felesége Gina, van egy 14 éves kislányuk, Hedvig, aki súlyos szembeteg, meg fog vakulni, és a nagypapa, az öreg Ekdal. Az öreg valamikor gazdag gyáros volt, most lecsúszott öregemberként él, volt társa, Werle elárulta, tőrbe csalta, a bíróság az öreget várfogságra ítélte. Az öregember az önámításba menekült, a fönti padlásszobában vadásztelepet rendezett be, itt éldegél.
Ebben a kialakított vadonban található a mű központi motívuma, egy sérült vadkacsa. Ez a vadkacsa az élethazugság szimbóluma. A családfő fényképészsége mellett nagy feltalálónak is vallja magát, mindig elvonul szobájába, ahol állítólag nagy találmányán dolgozik. Azonban mindenki tudja, hogy ez csak önámítás, a férfinek köze nincs semmilyen találmányhoz, tudományos folyóiratait fel sem bontotta, egyedül lánya, Hedvig nem tudja, hogy apja feltalálás helyett csak lustálkodni szokott.
Az ifjú Werle Gegers hazatérése indítja el a tragédiát. A fiú gyűlöli apját, rádöbben apja aljasságára, hogy ő tette tönkre Ekdalékat, sőt, szeretőjét, a terhes Ginát is Ekdalra sózta. Hedvig az idős Werle gyereke. Ekdalék viszonylagos jólétük is az ő burkolt juttatásainak köszönhetik. A tisztességes, de naiv és kétbalkezes Gegersnek világmegváltó elképzelései vannak. Megpróbál segíteni az Ekdalokon, hisz Hjalmar régen jó barátja volt. Először csak rejtett célzásokkal próbálkozik, majd felnyitja Hjalmar szemét.
Hjalmar látszólag szakítani akar családjával, el akar költözni, de ez is csak egy önmegjátszás, mivel napokigkészülődik. Gyermekét már nem szereti. Mikor Hjalmar kijelenti, hogy a vadkacsát is legszívesebben megölné, Hedvig ezt meg is akarja tenni apja kedvéért, de amikor meghallja, hogy apja idegennek nevezi őt, nem a vadkacsát, hanem magát lövi főbe. Gegers kétbalkezes világmegváltásával egyedül az ő halálát érte el.
Ezek után azonban nem változik meg a család élete. Élik tovább megjátszott boldog életüket, lányuk halálát is inkább megkönnyebbüléssel veszik, úgyis csak a szörnyű múltra emlékeztette őket.
A dráma kulcsfogalma az élethazugság. Furcsamód ez az, ami életben tartja a szereplőket, ebbe kapaszkodnak. A feltalálói babérokra törés, a kis Gina származásának elhallgatása, a nagypapa "padlásvadonja" egyszerre nevetségesek és keltenek szánalmat. Mikor az ifjú Gegers a tisztánlátás nevében kimondja a (mindenki számára nyilvánvaló, de agyonhallgatott) igazságot, valójában a talajt rántja ki alóluk. A szereplők nem hittek az élethazugságaikban, csak hinni akartak benne. Az egyetlen szereplő, aki komolyan elhitte a család mindennapos színjátékát, a végén öngyilkos lesz.