Szophoklész:Antigoné

Elemzés:

Szophoklész: Az egyik legjelentősebb drámaíró volt. Kr. e. 496-406-ig élt. Szophoklész léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, kórus tagjainak a számát 12-ről 15-re emelte.
Több, mint 120 darabot írt, ebből hét maradt fenn. Tragédiái közül három a thébai, három a trójai mondakörhöz kapcsolódik, egy pedig Héraklészról szól.
Az Antigonét kb. 442-ben írta Szophoklész, és a thébai mondakörhöz kapcsolódik.

Szereplők

→ Antigoné (Haimón menyasszonya)
→ Iszméné (Antigoné testvére)
→ Kreón (a király)
→ Haimón (Kreón fia, Antigoné vőlegénye)
→ Teiresziász (vak jós)
→ Euridiké (Kreón felesége)
→ őr
→ szolga
→ thébai vének kara

emlegetik:

→ Eteoklész (védte a várost)
→ Polüneikész (vársora támadt)
→ Oidipusz + thébai mondakör szereplői

Néhány szereplő jellemzése

Antigoné:

Antigoné egy fiatal királylány. Pozitív személyiség. CSaládszerető, fontosak számára a szokások, a hagyományok. Érzékeny, érzelmekkel teli ember. Egy határozott, magabiztos lány, aki tulajdonképp túl makacs, megrendíthetetlen, de bátran vállalja tetteinek következményeit. Ő az egyetlen, aki a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. A halált értelmetlennek tekinti, nem tartja dicsőségesnek. Ragaszkodik az élethez, nagy az életszeretete. Utolsó kívánsága, hogy ítélői is ítéltessenek igazságosan.

Kreón:

Kreón célja, hogy a város békéjét helyre állítsa és fenntartsa. Zsarnokként viselkedik, nem hallgat senkire, nem befolyásolható. Semmi nem tudja döntését befolyásolni, tévedhetetlennek érzi magát. Kreón ítélete nem igazságos, mégis túl makacs, hajthatatlan, határozott. A tragédia végén saját bűnei miatt omlik össze.

Iszméné:

Iszméné óvatos, törvénytisztelő lány. Nem meri kimondani, amit érez, amit gondol. Fejet hajt a zsarnok előtt, bár nem ért egyet vele. Nem segíti testvérét, Antigonét Polüneikész eltemetésében, de mikor Antigonét vádolják, ő bűnrészességet akar vállalni és ez valamelyest a családszeretetére, és becsületességére vall.

Haimón:

Haimón bölcs, okos érvekkel próbálja apját meggyőzni, hogy lássa be hibáit, bár ezzel szembeszáll apjával, szembeszáll a kor értékrendjével. Nem tiszteli a kort, a tekintélyt.
Inkább Antigonét, a szerelmét választja, ő mindennél fontosabb neki.

Teiresziász:

Teiresziász kívülálló, így tárgyilagosan tud ítélni. Bár vak, ő lát a "legtisztábban", a külsőségek, érzelmek nem befolyásolják. Biztos az érveiben, semmi nem rendíti meg, a teljes tudás birtokában van.

Kar:

Az agg thébaiak kara.
Ők a legváltozóbbak, kezdetben dicsőítik Kreónt, majd megpróbálják befolyásolni, végül elmarasztalják.

Fő konfliktusok

Antigoné ↔ Kreón

A fő konfliktus, vagyis az alapkonfliktus Antigoné és Kreón között van.
Két értékrend összeütközése teremti a konfliktust. Kreón szerint Polüneikész hazaáruló, és mivel úgy gondolja, hogy övé minden hatalom, megtiltja, hogy eltemessék. Szerinte Eteoklész tisztességet érdemel, de Polüneikészt ellenségnek tekinti. "A jónak rossznak egy a jussa nem lehet." Antigoné szerint viszont az isteni törvényt még a király sem változtathatja meg, így a végső tisztelet mindenkinek kijár. Szerinte testvért eltemetni szégyen nem lehet, ezért büszkén vállalja tettét. "Az én vezérem a szeretet, s nem a gyűlölet."

Antigoné ↔Iszméné

Antigoné és Iszméné között is konfliktus keletkezik, hiszen Iszméné inkább Kreón mellett áll, fejet hajt a zsarnok előtt, bár nem ért egyet vele. Iszméné félti a saját bőrét, és Antigonét is próbálja lebeszélni arról, hogy a király parancsát megszegje. Antigoné viszont hajthatatlan, Iszménére nem hallgat, és haragszik is rá egy kicsit, amiért ő nem akar kiállni Polüneikész mellett.

Thébai mondakör: Laiosz, Théba királya feleségével, Iokasztéval önmegtartóztató módon élt, mert azt a jóslatot kapták, hogy Laiosz fia meg fogja ölni az apját, és az anyját veszi el feleségül. Egyszer azonban a király mégis megszegte az önmegtartóztatási fogadalmat, és fia született. A csecsemő bokáját átszúratta - innen a neve: Oidipusz, dagadt lábú, és kitette a Kitarón hegyére. A szolgának azonban megesett rajta a szíve, és elvitte a csecsemőt Korinthoszra, Polübosz királyhoz, aki a saját fiaként nevelte fel.
Amikor Oidipusz is elment egy jósdába, ugyanazt a jóslatot kapta, mint egykor apja, Laiosz. A jóslattól való félelmében nem tért vissza Korinthoszra - mivel még mindig Polüboszt hitte apjának - , hanem Théba felé vette az irányt. Az úton idegenekkel találkozott, akikkel vitába keveredett és megölte őket. Az egyik közülük az apja volt. Mikor Thébába ért, a várost éppen egy szfinx tartotta rettegésben mindaddig, amíg valaki választ nem ad a találós kérdésére. Oidipusz ezt megtette, így elnyerte a királyné - saját anyja - kezét. A jóslat tehát beteljesedett.
Oidipusznak két fia (Polüneikész és Eteoklész), és két lánya (Antigoné és Iszméné) született. Egyszer azonban dögvész pusztított a városban és addig nem ért véget, amíg fény nem derült Laiosz gyilkosára. Mikor kiderült az igazság Iokaszté öngyikos lett, Oidipusz pedig megvekította magát. Lányával, Antigonéval Kolónoszba menekült, és itt is halt meg.
Oidipusz két fia váltotta ezután egymást Théba trónján. Eteoklész azonban elűzte bátyját a városból, aki az argoszi király segítségével támadást intézett Théba ellen. A háborút elvesztette Polüneikész, és meg is halt a testvérével együtt.
A király ezután Thébában Kreón, Iokaszté testvére lett.

Az Antigoné szerkezete:

Expozíció: a dráma bevezetése a drámai szituáció, az alaphelyzet megismerése. A prológosz és a paródosz alkotja.
Antigoné és Iszméné van a színpadon. Két törvény áll egymással szemben: az isteni, ősi szokásjog, a lelkiismeret és az emberség parancsa, ami azt mondja, hogy a halottat el kell temetni; és Kreón törvénye, hogy a - szerinte - hazaárulót tilos eltemetni.
Antigoné az isteni törvény mellett dönt, el akarja temetni testvérét. Ő drámai jellem. Iszméné nem mer szembeszállni Kreónnal, neki fontosabb saját élete, mint az általa is elismert erkölcsi kötelesség végrehajtása.

Bonyodalom: az első epeiszodionban kezd kibontakozni a drámai harc. Itt ismerkedhetünk meg Kreón jellemével: kérkedő magabiztosság jellemzi, fölényes, kevély, személyének túlzott fontosságát hangsúlyozza és tévedhetetlenségét hirdeti. Uralkodási elveivel ennek ellenére egyet lehetne érteni, azonban elvei és tettei között mély szakadék tátong. Elhangzik első parancsa is: Polüneikészt tilos eltemetni. A rendelet kiadása után nem sokkal az őr jelenti, hogy valaki mégis eltemette a halottat. Kreón ekkor sértett hiúságában halálra ítéli az elkövetőt. Ő ekkor még nem is sejti, amit a nézők már tudnak, hogy Antigoné temette el a testvérét.

A kar szerepe: a vének tanácsát jeleníti meg a darabban. Nem mernek állást foglalni, vonakodnak. Kreón kezdi elveszíteni a támaszait, kezd egyedül maradni.
Az 1. sztaszimon Szophoklész egyik legszebb kardala. Az embert csodálatosnak nevezi (a szó eredeti görög jelentése: rettentő, hatalmas, erős, ügyes, okos, tiszteletreméltó). A kar szerint az ember isteni dolgokra is képes, de ezeket rosszra is felhasználhatja. A thébai vének végül kimondják, hogy nem akarnak osztozkodni Kreón tetteinek felelősségében.

Konfliktus: Itt "csap össze" egymással a két főszereplő, ez a 2. epeiszodion.
Az őr kezdi a jelenetet, a beszédéből fény derül hitványságára, emellett késlelteti a konfliktus kirobbanását.
Kreón próbálja menteni tekintélyét, azt hiszi, hogy Antigoné tagadni fogja tettét. A lány ezzel szemben felvállalja azt, itt kemény, férfias, megingathatatlan, még büszkén nevetni is tud. Kreónt ez még jobban felbőszíti, sértett gőgjében még Iszménét is halálra ítéli. Itt már nem csak két ember, hanem két erkölcsi világfelfogás is áll egymással szemben.
Megjelenik Iszméné is, aki felvállalja a halálbüntetést, Antigoné azonban büszkén, sőt gőgösen visszautasítja. E tettével vagy azt akarja kinyilvánítani, hogy nem kíván közösséget vállalni testvérével, vagy megsajnálja és a pusztulástól akarja megmentni.
Ekkor tudjuk meg, hogy Antigoné Kreón fiának Haimónnak a menyasszonya.

Késleltetés: a 3. epeiszodionban jelenik meg Haimon. Ekkor támad fel a remény a nézőben, hátha a fiú tud hatni apjára, és megmenti menyasszonyát. A király azonban elvakult gőgjében nem hallgat fiára és a népre (aki szintén azt akarja, hogy Antigoné életben maradjon), sőt még fia öngyilkosságra való utalását is félreérti, azt hiszi, őt akarják megölni.
Kreón most már teljesen magára maradt, a kar is nyíltan szembefordult vele. Iszménének ekkor megkegyelmez a király.
A 4. epeiszodionban hallhatjuk Antigoné megható halotti siralmát. Zokogva búcsúzik Thébától. Alakja most nőies, tele gazdag érzelmekkel, tiszta emberséggel. Antigonét elhurcolják, Kreón győzött. A néző azonban várja a folytatást, az erkölcsi bűnös (Kreón) megbűnhődését.

Krízis: az 5. epeiszodionban egy vak jós jelenik meg, aki arra kéri Kreónt, hogy tegye jóvá tévedését. A király ekkor még a jóst is sértegetni kezdi. A vak ember megjósolja, hogy bűneiért "cserébe" el fogja veszíteni a fiát. A király megzavarodik, a karhoz fordul, aki azt tanácsolja neki, hogy bocsássa szabadon Antigonét, temettesse el Polüneikészt. Kreón megtörten engedelmeskedik.
A feszültség feloldódik, a néző joggal hiszi, hogy a drámai cselekmény lezárult, hiszen Kreón megbánta tettét, még minden jóra fordulhat.

Végkifejlet: az exodosban következik be a katasztrófa. Hírnökök hozzák a hírt, hogy Antigoné, Haimón és Eurüdiké öngyikosok lettek. Kreón ekkor erkölcsileg összeomlik, a saját halálát kívánja. Összeomlása azonban nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. Az exodikon a gőg elítélésével, a bölcs belátás dicséretével zárja le a tragédiát.